Június 13–14. között élettel telt meg a rákóczifalvai Szabadság tér, ahol két napon keresztül változatos kulturális, közösségi és sportprogramok várták az érdeklődőket. A Közösségi Napok célja az volt, hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra, a közös élményekre és a közösségek megerősítésére.
A programsorozat szombaton a Nemzetközi Erősember Versennyel vette kezdetét, ahol női és férfi versenyzők egyaránt összemérhették erejüket, majd a Tiszavirág Bábcsoport előadása szórakoztatta a legfiatalabb korosztályt.
A vasárnapi programok már déltől megkezdődtek a fiatalok által szervezett Ifjúsági Sarok programjaival. A fiatalokat három pódiumbeszélgetés, társasjátékok, kvízek, közösségi játékok és kötetlen beszélgetések várták. A beszélgetések során a résztvevők olyan aktuális témákról cserélhettek gondolatokat, mint a mesterséges intelligencia és a munka jövője, a közösségek szerepe, valamint a vállalkozásépítés lehetőségei a fiatalok számára.
A délután folyamán a kulturális programoké volt a főszerep. A színpadon fellépett a Dalma Dance Club, a Jazz Balett Csoport, a Borsika Gyermekzenekar, a Rákóczi Néptáncegyüttes, valamint a Brill Vocal. Az est fénypontját a Kávészünet zenekar koncertje jelentette, amely méltó lezárása volt a rendezvénynek.
A kézműves foglalkozások, az arcfestés, az ugrálóvár, a logikai játékok, a mini animációs stúdió, valamint a sakk és a darts egész napos kikapcsolódást biztosítottak minden korosztály számára. A közös babgulyás és a számos spontán találkozás pedig tovább erősítette a rendezvény családias hangulatát.
A Közösségi Napok bebizonyították, hogy a kultúra, a sport és a közösségi élmények fontos szerepet töltenek be a település életében. Az ilyen alkalmak nemcsak szórakozást jelentenek, hanem hozzájárulnak a helyi közösségek összetartásához, az egymás közötti kapcsolatok erősítéséhez és a generációk közötti párbeszéd elősegítéséhez is.
Köszönjük minden fellépőnek, önkéntesnek, partnernek, támogatónak és résztvevőnek, hogy együtt tehettük emlékezetessé ezt a hétvégét!



A Közösségi Napok
a Fiatalok Hazai Pályán Alapítvány
kulturális programsorozatának részeként valósult meg.
www.nka.hu
